Az a szó, hogy megbocsátani, görögül úgy hangzik, hogy aphiémi. Azt is jelenti, hogy elengedni, elbocsátani, figyelmen kívül hagyni, maga mögött hagyni. Amikor az ember feloldja magában a kötelékeit, amikor nem tapad valamire vagy valakire érzelmileg, sem gondolatilag, amikor fájdalmát és sértettségét maga mögött hagyva elengedi az egészet: az aphiémi. Amikor nem nézünk utána, mert nem a miénk többé: ez a megbocsátás.

Hányszor mondta nekem, hogy egy férfinak, egy igazi férfinak nincs joga megtörni... eltűrni, hogy a bánat elpusztítsa. És hányszor a lelkemre kötötte, hogy higgyem el: az idő majd elsimítja, rendbe hozza. Olyan gyakran emlegette, hogy tudtam: ő már alulmaradt.

Ki választja meg a lépéseinket tánc közben? Ki vezet minket őrült ostorokkal, és koronáz meg győzelemmel, ha túléljük a lehetetlent? Ki Ő, aki mindezt megcsinálja? Ki tiszteli szeretteink, az élettel amit élünk? Ki küld ránk szörnyeket és énekli, hogy sosem halunk meg? Ki tanít meg, hogy mi a valódi és, hogy miképp nevessünk a hazugságokon? Ki dönti el, miért élünk és halunk meg a védekezésben? Ki láncol le minket? És ki őrzi szabadságunk kulcsát? Mi magunk! Meg van minden fegyverünk, amire szükségünk van! Most pedig harcolj!

Álomháború című film 

Amit ez a lány a külvilágnak mutat, az csak egy álarc... El sem tudod képzelni, hogy valahol mélyen neki is mennyire fájhatnak dolgok. Erős lány... Amikor legszívesebben csak sírna, ő akkor is nevet..

Azt tenni amit akarsz, az szabadság.
Azt tenni amit szeretsz, az a boldogság!

Talán ez nem a boldog befejezésről szól, talán ennek az egésznek maga a történet a lényege.

Lányok! Ha olyan könyvet szeretnétek olvasni, ami megható, erős, romantikus, drámai, vagy csak egyszerűen meg akartok feledkezni mindenről és mindenkiről, akkor mindenképpen ajánlom a Csillagainkban a hiba című könyvet John Greentől. Elképesztően gyönyörű! Imádom.

Hiszek a csodákban, mert látom őket, minden áldott nap. Varázslatot a mosolyokban, megvalósult lehetetleneket, körbevesznek, boldoggá tesznek, erősebbé, hisz megadják a reményt, hogy bizony ami egyszer volt, amit már átéltem, bármikor visszajöhet.

Megeshet, hogy valaki, akit szíved mélyéből szeretsz, megbánt vagy csalódást okoz neked, és akkor minden túlontúl bonyolultnak vagy egyenesen értelmetlennek tűnik majd. De soha ne feledd: minden véget ér egyszer, és semmi sem marad változatlan. Minden egyes nap új kezdetet rejt, és nincs olyan szörnyű sötétség, amelynek a végén ott ne pislákolna a remény.

Mikor utoljára láttalak, csillogtál, úgy fájt hogy nem vagy az enyém, most csendben nézlek és csak az fáj, hogy mennyire nem fáj semmi.

Jó néha a sötétben a Holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot idézni, jó néha fázni, a semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bőrig ázni. Jó néha magamat csak úgy elnevetni, sírni, ha fáj, remegni, ha félek. Olyan jó néha érezni, hogy élek!

Sziasztok! Először is, bocsánat a kimaradásért, de kórházban voltam és most vagyok olyan állapotban, hogy képes vagyok a bloggal is foglalkozni. Most már megpróbálom hozni az idézeteket, de nem ígérek semmit, sűrű hetem lesz! :(